Sok blogger ír félév értékelőt.
Bár én nem vagyok a klasszikus értelemben (már ha van ilyen) vett blogger, én miért ne tenném?! :o)
Annyi jót olvastam! Hát jöjjön a TOP 10!
És most, hogy a sorszámokat rendezgetem, bajban vagyok, mert már nem tudom, hányadszor cserélem fel a sorrendet! :o)
1. Fej fej mellett az első három olvasmány. Lehet három 1.? :o)
Azt hiszem, Grecsó Krisztián Verája vitt mindent ebben a félévben!
Valószínű, hogy ehhez hozzátett az áprilisi író-olvasó találkozó is.
10 pontból biztos, hogy 11-re értékelném! :o) Fantasztikusan jó könyv volt, legszívesebben azonnal kezdtem volna elölről! Csak úgy kavarogtak bennem az érzések, emlékek! Az én 47 éves fejemmel csurom egy édes nosztalgia volt az egész! Hol megsiratott, hol megnevettetett, elgondolkodtatott.
Ahogyan egy kiskamasznak kinyílik a szeme a világra…a felnőttek fura világára…
Hatalmas élmény volt, köszönet érte az írónak, akinek a legjobb egészséget kívánok még nagyon sokáig, hogy sok szépet írhasson nekünk!
2. És a Vera előzménye, a Jelmezbál, :ahogy az író elmondta a találkozón:
Zseniális, ahogy összeáll a kép!
Nagyon örülök, hogy Grecsó Krisztiánt Verával kezdtem.
És igen! Tényleg kiderül Vera elő- illetve utóélete. Én szó szerint családfát rajzoltam és nagyon tetszett ez a játék! Ahogy rájössz, hogy kinek a szemszögéből és érzéseivel olvasod az adott írást, valami fantasztikusan szerkesztett könyv!
Vera-imádóknak kötelező olvasmány! :o)
3. És akkor jöjjön az a nagyon szímpatikus úriember, Khaled Hosseini könyve - És a hegyek visszhangozzák
, erről az olvasmányomról már itt írtam.
4. Oliver Bardeaut vékony kis könyvecskéje, a Merre jársz, Bojangles? egy - számomra - teljesen új hangulatba ringatott.
A könyv elején még kuncogtam, aztán a felétől szinte megfordult a hangulat.
5. Stoner-t annyian dícsérték és ajánlották, először azt hittem a borító alapján, hogy valami zenész életrajza :o)
Mikor egy olvasós ismerősöm kölcsönadta, meglepődtem.
Egy végtelenül gerinces tanárember életrajza, aki a szó legnemesebb értelmében egy JÓ ember.
Olvassátok, ha még nem tettétek volna!
6. Ha pedig krimi, akkor ebben a félévben J. D. Barker - A negyedik majom!
Fantasztikusan jó krimi, bár életem egyik legbetegebb története, azt hangsúlyoznom kell!
A korhatáros karikát rátenném, azt bizti! :o)
Több szálon fut a történet; a nyomozók elindulnak egy baleset kapcsán az egyik szálon. Az egyik nyomozó persze személyesen is érintett a dologban. A bűnös mesterien keveri a kártyákat, mikor már lenne ötleted, ki az elkövető, mindig csavar egyet az író a szálakon. És olvasható a gyilkos naplója is, amiben leírja gyerekkorától, hogyan vált azzá, ami.
Ajánlom, de csak erős idegzetűeknek! :o)
7. És Margaret Mazzantini Újjászületése!
Ezt írtam róla a Moly - on:
Rég volt rám könyv ekkora hatással! Csak úgy kavarognak bennem az érzések és a gondolatok!
Amikor én az életemet próbáltam elindítani, a szomszédos országban olyan mértékű, borzalmak folytak, hogy az elmondhatatlan! Margaret Mazzantini elmondta!
Hihetelen, miket produkál az élet és hihetetlen, micsoda végtelen az emberi kegyetlenség!
Csodálatosan ír az írónő, rabul ejtett a története!…tudom, egy része kitalált…
Feltétlenül olvassátok el! Nem az a könnyed olvasmány, de felejthetetlen, amolyan bevésődős!
8. Gail Honeyman_Eleanor Oliphant
Megmondom őszintén, ha nem ajánlják a NIOK-klubban, kezembe sem vettem volna a címe és a borítója alapján. Viszont nem bántam meg, hogy máshogy döntöttem! :o)
Eleanorról valahogy Forest Gump jutott mindig eszembe, olyan kis „egyszerű”, naív…aztán kiderül, hogy miért…
Szegénykém – a mai szlenggel élve – „gumibelsőben él”. Érzi, hogy valami nem jó, de nem tudja nevesíteni. Aztán egy plátói szerelem rádöbbenti arra, hogy hiszen ő csak vegetál, nem is él. Egy darabig nem is veszi észre, hogy milyen közel a segítség.
A történet nem-egészen-vége azért megdöbbentett …akik olvasták/-sák, tudják miért.
Kedves kis olvasmány, vitt magával az írás, jó szórakozás volt a sok humoros résszel.
9. És hogy hagyhatnám ki Mörk Leonórát?! A Ködkirálynő idei megjelenés és pont az én korosztályom nőinek szól!
10. És ha már csak egyet említhetek, akkor Chaja Polak Salkája biztosan itt kell szerepeljen!
Azoknak ajánlom, akiket érdekel a holokauszt nagyon nehéz témája.
Fanny Mandler írja meg szeretett édesanyja nekrológját. Sorra kerül a népes család minden egyes ága-boga, melyikük hogyan élte meg a háború zavaros éveit.
A zsidó szokásokról is nagyon sokat megtudni, mindig is szerettem a kultúrájukat! Annyira értékes emberek!
Nagyon jó könyv, átitatja a szeretet! Ajánlom!
Jesszus, litániát írtam!
De kellett!
Olvassatok jó sokat!
Showing posts with label vanidőmolvasnikihívás. Show all posts
Showing posts with label vanidőmolvasnikihívás. Show all posts
Sunday, August 25, 2019
Wednesday, January 30, 2019
"Vérátömlesztés" :o)
A mókuskerékben töltött sok-sok nap után időnként "meghűl a vér az ereimben". :o)
Ilyenkor jól jön egy kis "vérátömlesztésecske" - poénkodtunk Párommal.
A tegnap este egy ilyen "vérátömlesztésecske" volt: a pécsi tudásközpontban aNincs Van Időm Olvasni Klub (NIOK) idei első találkozóján vehettem részt.
A vendég Beck Zoli volt, először nem is tudtam, hogyan kapcsolódik a személye a könyvekhez, zenészként ismertem csak.
Hát, órákig tudtam volna még hallgatni; nagy irodalmár, kíváló előadó, olvasó és a Libri Irodalmi Díj zsűrijének tagja a zenélésen kívül. Szuper olvasmányötleteket adott, ezen kívül fantasztikus humora van, jó beszélőkéje - viszont neki van értékes mondanivalója is!
Szabados Ági őszinte, természetes jelenségéről szerintem senkit nem kell meggyőzni. Ő is egy szuper előadó, tele is volt a terem:
Ágitól is szuper olvasmány - ötleteket kaptunk, mellesleg dedikálta nekem az olvasónaplóm, amire olllyyan büszke vagyok!:
Teljesen felvillanyozott az élmény!
Hozzájárult ehhez az a csoda könyvtár illetve tudásközpont Pécsett. Csak tátottam a szám, ilyen szuper könyvtárban még nem jártam!
Csorba Győző, költő, műfordító nevét viseli és még egy kis kiállítás is van róla a könyvtárban. Kívülről is monumentális - számomra:
A könyvtárba kapukon keresztül lehet bejutni, de napi jegyet is csak úgy kaptam, hogy kellett a személyim és a lakcím kártyám (igazából a végén már szégyelltem, hogy meg szeretném csak nézni ezt az extra könyvtárat. Még be is szólt egy "úr" az olvasóteremben, mikor látta, hogy szinte tátva a szám: "El ne tévedj!" Vajon minek nézhetett?! Rosszul esett, olyan kis "gyüttmentnek" éreztem magam). Még a táskámat sem volt szabad magammal vinni (vannak csomagmegőrzők).
Csodaszép olvasóterem, millió könyvvel több szinten...lehet, csak nekem újdonság? A mi kis szekszárdi könyvtárunkba simán bemegyek és kiszolgálom magam, eddig ehhez szoktam. A pénz sajnos a legkevesebb, nyoma sincs kényelemnek, de otthonos és szeretem. Készülnek azért az új könyvtár tervei!
És akkor milyen lehet a Széchenyi Könyvtár?! Szeretném azért egyszer látni!
Olvassatok sokat, most az idő is kedvez neki!
Ilyenkor jól jön egy kis "vérátömlesztésecske" - poénkodtunk Párommal.
A tegnap este egy ilyen "vérátömlesztésecske" volt: a pécsi tudásközpontban a

Wednesday, January 23, 2019
"Kuckózás"
Figyeltétek, milyen divatos most ez a szó? :o)
Mást most én sem tudok, mint bekuckózom magam és olvasok.
Szabados Ági jól meglepett a januári kihívásával! :o) A sport a téma...hát jó, legyen 2019 a komfortzónámból való kilépés éve.
A közös könyv Csepelyi Adrienn Belemenés című könyve volt:
Ééééésss nagyon kellemesen csalódtam! A könyv a foci-rajongás témáját járja körül, a meglepő csak az, hogy a rajongó nő! Maga az írónő! (Ugye megint az előítéletek!) El nem tudtam volna képzelni, hogy ekkora focirajongó legyen egy nő, bár semmi kivetnivalót nem találok benne! Hogy ne "spoilerezzek" (ez is divatos szó manapság), egyúttal önéletrajz is.
Nekem a nosztalgia része tetszett a legjobban, a könyv eleje: mintha az én gyerekkoromról szólt volna! Imádtam!
Egyből Apu jutott eszembe! Ahogy felüvöltött, mikor GÓÓÓL volt :o)
Csak ajánlani tudom! Január 26-án a FB-os csoportban lesz a könyv kibeszélője és a vendég természetesen Csepelyi Adrienn lesz.
A szabadon választott könyv pedig sport témában Fredrik Backman regénye volt részemről: Egymás ellen.
Az első részét már olvastam, szuper volt, így most a lehető legjobb alkalom volt folytatni...még egy kis maradék szilveszteri kókusztekerccsel:
Ennek a könyvnek pedig a hoki áll a középpontjában. Egy apró svéd városban, Björnstadban játszódik és körülölelik a történetet az érzések...a bajtársiasság, őszinteség, hűség, szerelem, bosszú, amit csak el tudtok képzelni! Nagyon szórakoztató az 1. rész is (Mi vagyunk a medvék) és ez, a 2. is. Olvassátok el!
És amivel átolvastam magam 2019-be, az Mörk Leonóra regénye volt, a Lány igazgyöngyökkel.
Valahogy ez is nosztalgia volt számomra. 13 évesen, életem legszebb utazásán voltam Drezda környékén: Königstein, Pirna, Meissen, Drezdában a Zwinger...Erős Ágost...sosem fogom elfelejteni és most itt játszódott a regény is!
Ezt is ajánlom, egyébként Mörk Leonóra könyveiben még sosem csalódtam!
Télvíz idején gyorsan telik az olvasónaplóm olvasásmérője :o)
Jó tavaszvárást mindenkinek!

Subscribe to:
Posts (Atom)