Olyan szerencsém volt, hogy nyertem a Könyvutca blog játékán.
Annyira csak Cecelia Ahern könyvére koncentráltam, hogy tiszta Karácsony-érzésem volt, mikor megjött a csomi Beától és Zsófitól:
Ebben a csomiban aztán mindenféle kincs volt: egy csomó jobbnál-jobb könyvjelző, a kedvencem a mágneses, amiből - ugye - sosem elég. Négyszínű toll - gyerekkoromban volt ilyenem utoljára, mekkora szám volt akkoriban! Most már ezek is design-osabbak. Papír szívószál - nem is tudtam, hogy ilyen is van - környezetbarátabb, az tuti! Egy igazán csini jegyzetfüzet, ez lesz a következő olvasónaplóm! És nem utolsó sorban a helyes kis horgolt bagoly és görögdinnye...über-cukik! (Ez most egy divatos jelző :o)) A szemüveges szirén pedig egyszer majd a kisunokámé lesz, ha lesz nekem olyanom :o) Persze olvasni fogom!
A fókusz pedig a Lantmadáron volt, amit egyszerűen felfaltam! Szerencsére szabin voltam, tudtam háborítatlanul olvasni.
Cecelia Ahern (számomra) utolsó könyve, az Ajándék csalódás volt. De TUDTAM!, hogy az írónő ennél többet is tud! Az idei könyvhét nagy újdonsága volt a látogatása és a könyve is: soha nem olvastam még ennyire friss írást!
Egy filmforgatáson találnak rá Laurára az erdőben. Teljesen magában él, egyedül egy idős férfire számíthat, de ő is meghal. Nem akarják magára hagyni a lányt, így sajnos - bár a lány nem ellenkezik - belekerül a "való világba". Van Laurának egy különleges képessége, hangot tud utánozni, legyen az madár vagy valami másnak a zaja, nesze, zöreje; az érzéseit is inkább hangokban közli. Hogy el tudja tartani magát, vállalkozik egy tehetségkutató műsorban való részvételre, amivel belekerül egy számára teljesen ismeretlen világba.
A forgatás hangmérnöke, Solomon veszi szárnyai alá a lányt, aki - eddig legalábbis úgy hitte, hogy stabil párkapcsolatban él. Elvarázsolta viszont a lány tisztasága, a szó legnemesebb értelemben vett érintetlensége. Ezzel elérkezik Solomonnak az az időpont is az életében, hogy felülbírálja eddigi párkapcsolatát. Segítségére siet Laurának a média kaotikus világában, amely teljesen kizsigereli a tehetséget.
Természetesen happy end lesz a történet vége, de többet nem árulok el! :o)
Az írónőt ez a muris, mindenféle hangokat utánzó lantfarkú madár ihlette meg; érdemes megnézni, én is rákerestem! :o)
Az igazán nagy élmény számomra a könyvnek az a része volt, ahol a lány körüli dolgok derültek ki.
Az a csendes nyugalom, amiből kikerül. Az a kis spirituális családi háttere.
Érdekes volt, hogy Laura a teljes visszavonultsága ellenére nyitott volt a változás iránt, nem húzódott vissza.
Nem szeretem a tehetségkutatókat, sajnáltam a lányt, ahogy belekerült ebbe a kíméletlen világba - a legjobb ötlet, amivel az írónő kontrasztba tudta állítani a természetest a természetellenessel.
A legfontosabb, amit ebből a könyvből "kiolvastam" a következő idézet:
“Együtt kell változni a változással.”
Hm. Nem is olyan egyszerű!
Mindenkinek ajánlom!
Showing posts with label játék/game. Show all posts

Tuesday, September 11, 2018
Friday, December 16, 2016
Vándornaptár
Jucus, gratulálok, a szerencse Neked kedvezett :o)
Szeretettel állítottam össze a kis csomagom, remélem, találsz majd benne kedvedre valót!
Legkésőbb hétfőn tudom postára adni a kis csomit, nem tudom a postai helyzet mit eredményez, kérlek jelezz, ha megérkezett!
Köszi a részvételt, jövőre Rozy személyében van egy biztos jelentkeződ! :o)

Címkék:
cross stitching,
játék/game
Sunday, December 4, 2016
Vándornaptár
A Palkó indította játékban tavaly Aniktól nyertem el a naptár egy éves "őrzési jogát".
Igyekeztem a bejegyzéseimben minden hónapot azzal köszönteni, hogy a képeimen feltűnt Ildikó kedves kis naptára, ami mindig egy kis változatosságot, friss színfoltot hozott a lakásunkba. Íme 2016 utolsó naptári lapja:
Advent második vasárnapján eljött az ideje, hogy búcsút vegyek a naptártól és olyan új gazdára találjon, aki 1 évig szívesen őrzi és színesíti vele az otthonát. Az "őrzési jog" elnyerésére itt lehet jelentkezni egy kommentben.
Ahogy Anik is tette, egy kis apróságot én is "mellékelni fogok" majd a naptár mellé; olyasmit, ami biztos, hogy egy kézimunkázónak a kedvére lesz. Szívesen veszem az ötleteket, hogy egy kézimunkázó milyen apróságoknak örülhet! :o)
December 16 - ig várom a jelentkezéseiteket, aztán igyekszem mielőbb postára adni a kis csomit, hogy már 2017 első napjaiban díszíthesse az új tulaj lakását.
Kedves Ildikó, én is köszönöm, hogy 1 évig birtokolhattam a naptárat, bízom benne, hogy még sok-sok évig be fogja tölteni a küldetését! :o)

Sunday, October 9, 2016
Nyertem! :)
Biztosan az égiek keze is benne volt, mert még egy meglepim volt a szülinapomon: nyertem Jucus játékán. Íme a szépségeim, amik hipp-hopp el is jutottak hozzám:
Biztos, hogy valami Halloween-es minta lesz belőle és azonnal nekiláttam volna, ha a Boo-Baa-Bbie már készen lenne...ééééés nem foglalna le most kicsit jobban a csecsemő-macska :o)
Ilyen szépséges csipkém még nem is volt, álljon itt egy saját fotó is:
Mégegyszer köszönöm szépen, Jucus! :o)
Biztos, hogy valami Halloween-es minta lesz belőle és azonnal nekiláttam volna, ha a Boo-Baa-Bbie már készen lenne...ééééés nem foglalna le most kicsit jobban a csecsemő-macska :o)
Ilyen szépséges csipkém még nem is volt, álljon itt egy saját fotó is:
Mégegyszer köszönöm szépen, Jucus! :o)
Címkék:
cross stitching,
játék/game
Monday, March 21, 2016
Így Virágvasárnap után
Bár mostanában nem vagyok túl aktív, azért a kezem mozog ám! :)
Mostanában beleszerettem az amigurumizásba, a kajla nyuszim után itt a csibém a tojáshéjban:
Még egy csibe munkában van és utána már kinéztem egy helyes kis kacsát, ami szintén KELL nekem! :) Így Húsvét előtt bőven van téma amigurumi horgoláshoz, kíváncsi leszek, mi fog megtetszeni utána.
Egy kis x-es is készült azért, párnácskát tervezek varrni belőle. Mert ilyen nyuszi nélkül sem lehet meg az ember, olyan sokatoknál láttam már:
Elkészültem a Húsvéti képeslap csere-berés munkámmal is. Mondhatom, postamunka volt, mert kicsit elszámoltam a napokat, de végül is tetszik az eredmény. Majd mutatom, ha megkapta a kedves Húzottam.
És ma nekem is meghozta a postás Mónika képeslapját:
Helyes kis tavaszi színekkel és apró x-ekkel, igazán örültem ennek a Húsvéti kis lapnak! Azért valljuk be, kapni is jólesik :o)
Kellemes Húsvét várást!

amigurumi,
cross stitching,
játék/game
Sunday, March 6, 2016
Thursday, February 19, 2015
Meglepim érkezett...
...Leki - Ritától, szerencsém volt a meghirdetett játékán!
Ahogy csomagot bontottam, tele lett a szoba finom levendula illattal, immmádom! Sokkal-sokkal apróbb öltésekkel készültek az ajándékocskák, mint a kép alapján elképzeltem. Nem is tudom, hányas lenvászon lehet és hogy volt Ritának ilyen apró x-ecskékhez szeme?! Az ollóőrt rögtön felpróbálta az ollóm és jól áll neki! :o)
A levendulás tűpárna (szerintem) kagyló karikáin nagyon szép színváltós fonalak - ilyenkor bizseregni kezd az ember esze/kreativitása, hogy mi széphez is foghatnék velük? A könyvjelző pedig nálam alap a sok olvasáshoz. Egy kedves kis kísérőkártya, egy nyámi-különleges Milka csoki...KÖSZÖNÖM, RITA, olyan jókor jött a kedvességed!

Monday, January 27, 2014
Ismerjük meg egymást újra!
Annál is inkább, mert mindig rátalál az ember új kedves kézimunkázós barátokra. Én szeretem ezeket a játékokat, kicsit az ember elgondolkodik önmagán is. Visszaolvasva a régi ilyen játékokat az is kiderül, miben változik az ember lánya vagy mi más felé fordul az érdeklődése.
A játék pedig?
Szera indította, érdekes elolvasni az övét is, mi indította a játékot:) Engem Laura pécézett ki:)
Legyen a játék neve most: Ismerjük meg egymást újra!
1. Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett.
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ki lettek pécézve.
Nos, mi újat is tudok mondani magamról:
1. Valahol mélyen még él bennem a gyerek: most pl. a TESCO-s piros Angry Bird - ért lobbizom :)
2. Elkötelezett hívévé váltam a pozitív gondolkodásnak! "Az vagy, amire gondolsz!" Biztos, hogy így van! Hozzáteszem: én még nagyon kezdő vagyok benne, de igyekszem! :)
3. Imádom a vintage boltokat, holmikat, akár csak képeket, általuk visszarepülhetek picit nyugodtabb világokba.
4. Nagy kertimádó lettem, amióta megvan a kertünk - csak mert van fűszerkertem, elkezdett érdekelni a fűszerek világa és szeretnék még gyógynövényeket is meghonosítani és használni csakis a kertemből! Igaz, apró kert, de szeretnék újdonságokat kipróbálni benne, mint pl. a csicsóka.
5. Papír mániás vagyok, imádom a papírboltok, könyvesboltok illatát! El tudnám árasztani magam különféle jegyzettömbökkel, füzetekkel, ha nem lennének olyan drágák!
6. Előbbihez kapcsolódik a még-mindig-olvas-mániám!:) Kétszer csupán két-három könyvet olvasok el, egyébként ez nem jellemző. Gépről pl. nem tudnék olvasni, nekem hozzátartozik a szertartáshoz a könyv illata, lapjainak az érintése és esetleg a pihe-puha ágyikóm:)Az esti csendben tudok a legjobbakat olvasni.
7. Én pl. rotring ceruzával szeretek írni a legjobban, golyóstollal nem is tudok olyan szépen.
Próbáltam körülnézelődni, kiket pécéztetek már ki, ha esetleg még egyszer sikerül, bocsi! És ha nincs kedvetek játszani, természetesen nincs sértődés! Csak önkéntes alapon! :) Én a következőket választanám: Edit, Adél, hogy visszacsalogassam a blogvilágba, Katica, Emese, florentine, Ági és Anett.

Sunday, January 19, 2014
Köszönöm, Edit!
Szerencsésen indult az évem, én lehettem Phan-Edit játékának a nyertese. Mondhatom, Edit igazán kitett magáért! Már a csomagolás szépséges volt ebben a kis virágos vászonban:
A meglepim egy nagyon kedves levél kíséretében kaptam és pont olyasmit, amit szerettem volna már rég: egy recepteskönyvet! :) Helyes kis meggyes muffinnal az elején és stílszerűen egy dobozka nagyon finom meggyes bonbon kíséretében.
Edit, gyönyörű egyenletesek az x-ecskéid, szépek a francia csomóid és nem is tudom, hogy lehetnek ilyen vonalzó egyenesek a kontúrjaid! Azt azért megsúgnád? :)
Gyönyörű kis szalagokat kaptam még, mindig jól jönnek egy-egy ötlethez!
Rég szeretném megtanulni már, hogyan kell könyvet hímzett lenvászonnal beborítani, most ezt is tanulmányozgathatom! :) Nagyon profi a borítás összeállítása is! Szóval csak szuperlatívuszokban, nézzétek el nekem, de örülök nagyon!
Még egyszer nagyon szépen köszönöm a meglepid!

Monday, December 10, 2012
Legkedvesebb Karácsonyi díszem
Én is jelentkeztem Palkó Adventi játékára, hogy végre nekem is megjöjjön a Karácsonyi hangulatom.
Az én kedvenc díszem ez a kék lógóka. Nálunk általában a kék-fehér vagy a kék-ezüst a Karácsony színe, ezért vettem 2-3 éve. Semmi különös története nincs, csak nagyon tetszik. Maroknyi méretű, tehát elég nagy, karakteres, mutatós dísz.
Erre a kis reneszánsz cipellőre pedig kb. 2 hete vetettem szemet, nem tudtam ellenállni neki:o)Egyelőre a függöny előtt fotóztam, amíg nincs fenyőcskénk.
És ha zenét kellene ajánlanom a Karácsonyhoz (de ez nem volt feladat), biztos, hogy Michael Bolton vagy Michael Bubble albumait ajánlanám! Nálunk pár éve ezek a karácsonyi zenék...igen, felváltva a régi Karácsonyi dalokat, mi új hagyományt teremtettünk...ezek talán vidámabbak.

játék/game,
Karácsony
Sunday, January 22, 2012
CCN_Home of a Needleworker (too!) és a meglepim (szerk.)
Elkészült a képem, nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan meglesz! Két ünnep között kezdtem. Majd valami szuper keretet kell hozzá kerítenem; arra is gondoltam, hogy körül kéne nézni egy antikvitás üzletben, hátha találok valami megfelelőt.

Szeretnék ezen kívül eldicsekedni az ajándékommal, amit Cherry játékán nyertem:

Nagyon szépen varrta meg Cherry, igényes egy darab és nekem pont kapóra jött, mert a régi neszesszerem tönkremenőben van...már cserélem is le!:o)
Cherry, itt is nagyon szépen köszönöm még egyszer!
Most azon gondolkodom, mibe kezdjek:
- aktuális lenne egy kéz melegítő, ki is néztem egyet kötöttet a Ravelry-n
- ha tényleg megjön a hideg holnap, akkor még a bogyós fonalamból is elkezdhetném a sálat, csak ahhoz még mindig nincs 9-es kötőtűm
- ezen kívül nőné-Gyöngyi is elvarázsolt az új Shalom kardijával; volt olyan kedves, hogy el is küldte nekem az instrukciókat
- vagy egy keresztszemes is sorban áll, Tralala bocis mintája

Thursday, March 24, 2011
"Egy jó szó" játék

Először "tévedtem" ma Eszter oldalára a sok-sok-sok jó szó révén:o) Ilyen aranyos ötlet! Neki is leírtam: látszik, mekkora igény van a mai világban egy-egy jó szóra! Hát ebből én sem maradhatok ki!:o)
Címkék:
játék/game
Wednesday, December 9, 2009
Nyertem!!!:o)
Olyan boldog vagyok, én vagyok Barbi csecsebecséjének a nyertese! Alig akartam elhinni, még rá is kattintottam a nevemre, hogy tényleg az én blogom jelenik-e meg:o) Muszáj Barbi fotóját elcsórnom, mert annyira hangulatos, ugye?

Mivel későn értem haza, még egyet a postán alszik a pohárkás angyalkám, de alig várom már, hogy holnap érte mehessek!
A következő kedves díj pedig szintén Barbitól származik!

Jó ránézni erre a képre, mert mindent összefoglal, amit az Advent és a Karácsony jelent nekem és amit annyira szeretek benne: a sok édességet, a fincsi illatokat, a melegséget, egyszóval magát a hangulatot.
Nagyon szépen köszönöm, Barbi mégegyszer, hogy rám is gondoltál!
Az én öt jelöltem a következő: Márti, Hesztia, Elina, Dóri és Laucica! Természetesen mindig idekívánkozik, hogy a blogom jobb oldalán szereplő összes kreatív blogbarátnémnak ajánlom a díjat!

Saturday, October 10, 2009
Játék Marcsinál
Marcsi nagyon csábító játékra hív minket, nehogy kihagyjátok! Részemről immádom a dobozkákat, úgyhogy szerencsét próbálok!:o)

Íme a szabályok:
1. Ha szeretnéd megnyerni Marcsi dobozkáját, írj kommentet, s máris kapsz egy esélyt a nyerésre!
2. Ha van blogod, s kiteszed a játékra felhívó kis képet, akkor egy újabb esélyed van máris.
3. S ha tovább játszol Marcsival, s megmutatod a saját blogodon azt az idei évben készített keresztszemes munkádat, amire a legbüszkébb vagy, s le is írod, hogy miért épp ez az, akkor máris háromszoros eséllyel indulsz a nyereményért.
Határidő: október 18. éjfél.
Szóval az én kedvencem idén ez a CCN-minta volt:

Imádtam az anyagot, amire készítettem és a selymes fonalakat is, amivel öltögettem. Igaz, hogy még mindig nincs párnának készrevarrva, de ami késik nem múlik!
Játékra fel!

Wednesday, September 2, 2009
Játék az xszemes boltban!
Ki hírlevélből, ki a kedves blogtársaktól értesülhetett, megújult az Xszemes Bolt honlapja. Judit és Zsuzsa ez alkalomból játékra invitál minden ügyeskezűt! A játékról részletesen itt olvashattok.

Az I. feltételnek gyorsan eleget tettem, mert csak regisztrálni kell és feliratkozni a hírlevélre.

A II. feladat is teljesítve ezzel a - remélem - játékra lelkesítő bejegyzésemmel:o)
A III. kitételnek pedig én az alábbi kedvenc könyvjelzőmmel szeretnék megfelelni:
Ez egyelőre az egyetlen könyvjelzőm és egyben a kedvencem is, mert őszi! A fotót úgy kellett készíteni, hogy mellette legyen az ollóm és - ha van - a tűpárnám. Bogi, látod az ollóőrt?:o)) A pályázat szerint felkerül a kép az xszemes honlapjára, ahol szavazhat rá, akinek tetszik.
Hát, játékra fel! Szerintem nem érdemes kihagyni!:o)
Címkék:
játék/game
Monday, June 29, 2009
One Lovely Blog Award
Amilgade-tól és Krisztinkától kaptam ezt a kedves díjat és nagyon köszönöm, nagyon jólesett, hogy rám (is) gondoltatok!

Mindig bajban vagyok az ilyen díjak továbbításával, mivel kedvem szerint felsorolnám a baloldalon lévő összes kedvenc blogot!
Így csak a következő 7 blogtársam ellen készül "merénylet":o)):
Lau, Valikaa, Adél, Polly,Silerika, Edit és SMelinda!
A szabályok pedig a következők:
Tedd ki a díjat a blogodra!
Linkeld be azt, akitől kaptad!
Nevezz meg legalább 7 blogot!
Hagyj üzenetet a díjazottjaidnak!

Friday, June 19, 2009
6 nem túl lényeges dolog rólam is
Edit, V-anette és Skorpiócska újra játszani hívott, így összeszedtem még 6 bogaram.
Nem is volt olyan nehéz, mint én gondoltam, úgy látszik, van bőven:o)
A játékszabályok:
- Mondjunk el magunkról 6 NEM túl lényeges dolgot, amit kedvelünk.
- Említsük meg linkkel, aki játékra hívott minket.
- Válasszunk 6 blogolós társat, akinek továbbadjuk a játékot.
1. Nekem az ősz a kedvenc évszakom. Az arany-sárga-piros-bordó színeivel;azzal a fincsi füstillatával, amikor a diófaleveleket égetik; az őszirózsáival, a szép fényes gesztenyéivel, mindennel együtt.
2. 20 éve van jogsim és még szinte nem vezettem.
3. Amolyan éjjeli bagoly - típus vagyok, szeretek sokáig ébren lenni és - ha van rá mód - később kelni. Ez nem biztos, hogy szerencsés dolog!
4. Zavar, ha nincs elhúzva a függöny. Nem mintha belátnának a negyedikre, hanem mert olyan üres a szoba pl. ablakmosáskor is.
5. Szeretem a muskátli büdi kis illatát - a nagymamimra emlékeztet, nagyon sok muskátlija volt.
6. Imádok a napon szellőztetett ágyneműben aludni, olyan fincsi illata van!:o)
Hát íme, ennyi rólam.
Én a játékot "átviszem" a Multis barátokhoz is, hátha ott még nem járt ennyire körbe.
Blogspotról játszani hívom Katicát és Krisztinkát, Multiról pedig Safi-Mónikát, Krisztit, Goblen-Andit és Ágnest.
Címkék:
játék/game
Wednesday, June 3, 2009
7 dolog Jucusról:o)
Engem Krisztinka hívott játszani, örömmel jövök!
Mivel egy korábbi játékban már igyekeztem "magam számba venni", most próbálok újabb 7 dolgot elárulni magamról:
1. Imádom a fréziát, odavagyok az illatáért és egy nagyon finom kis virágnak tartom! (- azért nem eszem!:o))
2. Irtózom a denevértől! Ez talán az egyetlen állat, ami NEEEM! Elég sok van itt belőle a lakótelepen és minden évben meglátogat egy-egy kíváncsi kis denkó.
3. Régész szerettem volna lenni, aztán mikor nem sikerült az egyetemi felvételim, feladtam. Igazából csak most, 37 éves fejjel jöttem rá, mi szeretnék igazából lenni, csak most már késő: könyvtáros!
4. Kijártam a zeneiskolát, zongorázni tanultam....és...bizony...nem szerettem.
5. Imádom az esőt, azokat a csodaszép mindenfélekék felhőket vihar előtt és a vihart - persze senkinek ne essék baja!
6. Megbetegszem a hazug, számító, sunyi és kétszínű emberektől, nem bírom a gerinctelenséget - hogy negatívumot is említsek.
7. A gesztenyepüré a kedvenc édességem:o) Nyáááámi!
Úgy nézegettem, ez a játék is elég jól körbenjárt, úgyhogy most nem dobom tovább a labdát, viszont kíváncsian olvasgatom, Ti milyenek vagytok!:o)
Címkék:
játék/game
Monday, April 6, 2009
Tavaszi játék a Foltvarázzsal!
Ezt az alkalmat sem érdemes kihagyni!
Kukkantsatok be a Foltvarázs oldalára, ahol jobbnál jobb dolgokat lehet nyerni!
Hogy én mit néztem ki magamnak?:o) Hááát, örülnék akár egy Tatty Teddys készletnek akár egy Lanarte kitnek...vaaagy az a pillangós banner akasztó is szuper...

Próba szerencse!
Kukkantsatok be a Foltvarázs oldalára, ahol jobbnál jobb dolgokat lehet nyerni!
Hogy én mit néztem ki magamnak?:o) Hááát, örülnék akár egy Tatty Teddys készletnek akár egy Lanarte kitnek...vaaagy az a pillangós banner akasztó is szuper...

Próba szerencse!
Címkék:
cross stitching,
játék/game
Wednesday, April 1, 2009
Gépeltem én is:o)

Hát persze, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom!:o)
Nem tudom, mennyire jó ez az eredmény, gimi után tanultam egy évet gépírni. Gyorsírni sajna nem - csak azért sajna, mert az is olyan érdekes!
63 words
Címkék:
játék/game
Subscribe to:
Posts (Atom)