Wednesday, August 8, 2018

Festetics - Kastély, Dég

A Mezőkomáromba vezető útunkon gondoltuk megnézzük a felújított dégi Kastélyt.
(Úgy néztem, nem Festetich, ahogy anno még tanultuk, már Festetics - így kell írni.)

Hát, álomszép! Ne hagyjátok ki, ha arra jártok! Bár a kastélyt épp felújítják, úgyhogy belülről nem tudtuk megnézni, de a parkja! A Wikipédia szerint Magyarország legnagyobb angolparkja.


Állítólag a Kincsem című magyar filmet is itt forgatták.


Engem már a bejáratnál lévő hatalmas tölgy elvarázsolt!
Az értékes régi fákat feliratozták, mint egy valóságos arborétumban.


Nekem már az első kőpadot ki kellett próbálnom, nem mondanám, hogy túl kényelmes volt :o)


A kastély 1810 és 1815 között Festetics Antal császári és királyi kamarás megbízásából épült, ennek utána kellett néznem.
Ez a kőkút is nagyon tetszett:


Egy régi tenisz pálya, amit rózsa lugasból nézhettek a nézők anno:


Klasszicista a kastély és Pollack Mihály tervezte, itt egy olyan mesterségesen kivágott rész látható, amit azért csináltak, hogy érvényesüljön a kastély látványa:


Megkerültük a kastélyt, ott pedig egy újabb gyönyörűség fogadott, a hollandi ház:


Története: a vörös téglás, németalföldi stílusban épült ház igazi kuriózum hazánkban. Földszintes része tehénistállóként szolgált, emeletes részében pedig a tüdőbeteg Festetics Andorné számára berendezett lakosztály kapott helyet, mivel az istálló ammóniatartalmú levegőjét és a frissen fejt tejet gyógyító hatásúnak tartották.

Bekukucskáltam a kordonon belülre, háááát, tényleg van mit felújítani rajta!


Az 1945-ös államosítás után 1996-ig gyermekotthon működött itt.
Amit viszont sajnálok, hogy az épület eredeti berendezése nem ismeretes, mivel azt a második világháború végén, illetve után elpusztították, valamint eltulajdonították.

Egy biztos: még egyszer el kell oda menjek, hogy lássam a kastély beljsejét :o)

No comments: