Wednesday, December 20, 2017

Advent

Sűrű az Advent.
Próbálok lassítani, de jó volna ezt úgy tenni, hogy körülötted sincs rohanás, kapkodás...

Idáig jutottam az LHN-emmel:


Szuper ötletem támadt: eszembe jutott, hogy van még egy pici Atalie fonalmaradékom, most alkalom van felhasználni a bogyókhoz:


Most olvastam a FB-n az alábbi ismeretlen szerző versét, szívemből szól:

Adventi készülődés

Csak futunk, csak sietünk,
ajándékkal teli kezünk,
de ki tudja, mi van belül ?
Van-e ott csend, van-e ott béke
- amiből a legtöbb kéne ahhoz,
hogy szent legyen a karácsonyunk.

Sütünk, főzünk, hullafáradásig,
de nem vesszük észre, hogy a másik
csak arra vágyik,
ülj mellé, hallgasd nyílt szívvel,
és csendesen simogasd.

Állj meg hát végre és vedd észre,
amit semminek érzel, több talán,
mint a legszebb ajándék,
vagy csillogó dísz a fán.

A képeslapozós csere-berében célhoz ért a képeslapom, remélem, tetszett a "célszemélynek"...én legalábbis sokat beleadtam: megtalálni a mintát tartott a legtovább; végül a Pinteresten találtam egy mintát a The World of Cross Stitching magazin egy korábbi számában. Idejében találnom kellett hozzá keretet, kiegészítőket:


A hímzés öröme volt az enyém: a kis nőci bájos pofija, a jól sikerült francia csomócskák, a kontúr öltések jól eltalált helye, a csillagok...nem tuom, milyen öltéstípus, de nekem új kihívást jelentett:


És néha Mr. Szigor is megkíván egy kis adventi figyelmet:


Nyugodt várakozást kívánok!

2 comments:

Vera said...

Szépen alakul a himzésed...
Ez a nőcis kép... csodálatos...Milyen sok munka van benne...Bizonyára aki megkapja becsben fogja tartani...
Itt is köszönöm, amit nekem készítettél..Aprólékos, precíz... nagyon tetszik...Ráadásul még a képeslapot is magad készíted...Ügyes vagy!!!
További jó készülődést! és igen...lassítás is kell...
Majdnem kimaradt... édes pofa ez a cicmic...ez a nézés!!!

JuciKa said...

Imádom a nőcis képeslapod! Engem '20-as évekre emlékeztet.
Boldog ünnepet kívánok!