Sunday, August 3, 2008

AugustRings

Voila, elkészültem a Bent Creek SAL következő darabjával, így egyben mutatom Nektek. Ebben voltak most végre élénkebb színek is. Bírom, ahogy a fehér sirályok mutatnak a barna alapon, jó volt hímezni ezt a részt is! Legjobban az októberit várom! És az őszt is várom! Igen, ebből a melegből részemről elég!





















Elkészültem a Szeretetvarázs egy következő kis jószágával is, most már ketten vannak a dagi cicával. Úgy gondoltam, augusztus "rámehet" a hímzésre, szeptemberben viszont már meg kell varratni a huzatokat készre, hogy szeptember végére odaérjenek Zsuzsához a kész párnák.

A levendulát oda kellett biggyesztenem (pirulós smiley), még tihanyi szerzemény, de annyira harmonizál a dagi varnyú színeivel!:o)



7 comments:

Anita said...

Jópofa ez a varnyú! :-) A SAL-al kapcsolatban meg irigykedem, de igyekszem utolérni titeket. A februárom színei már elő vannak készítve. :-)))
Most viszont mindent félretettem és a nászajándékot hímzem ezerrel (kicsit túlvállaltam a képpel magam, de legalább teszteltem, hogy milyen tempóban hímzek), ezért nem igazán tudok mutogatni sem. De ennek is nemsokára eljön az ideje, aug. 23-a a nagy nap, utána jön a gyűrűpárnával együtt a meglepetés ajándék is. :-)

Dóra said...

Nagyon klassz ez a varjú. Olyan jó látni, hogy mennyien hímezgetnek ajándékokat. Én még mindig gondolkodom rajta...
A BC SAL meg csodás! Én is nézegettem anno, de nem szálltam be. Inkább mások munkáiban gyönyörködöm, mint pl. a tiédben.

Jucus said...

Anita,az esküvői ajándékra kíváncsi leszek ám! A SAL - okat meg úgy osztja be magának az ember, ahogy jólesik, majd utoléred a csapatot!

Dóra, köszi a dícséreted!

Edit said...

Nagyon jópofák ezek a duci állatkák! Annyira jól vannak kitalálva a színeik :)))

Jucus said...

Köszi, Edit!

Szecsi said...

A duci állatok nekem is nagyon bejönnek. Tervbe van véve nálam, hogy elkészítem a lányomnak egy patchwork takaróba applikálva:o)

Láttam, hogy a Funtineli boszorkányt olvasod. Annyira jó az a könyv! Imádtam olvasni! Szerintem ez az első kötet a legjobb!

belinda said...

Szia!Kukk be hozzám :)