Thursday, April 9, 2015

Húsvét

Bevallom, én bizony nagyon vártam a postást Húsvét előtt, mivel beneveztem Barbi Húsvéti képeslap csere-beréjébe! :o)
Adrienntől egy ilyen helyes képeslapot kaptam ajándékba:


Annyira igyekeztem én is, fel is adtam a képeslapom Ritának kerek egy héttel Húsvét előtt és - hála a Magyar Postának - a Húsvét utáni nap érkezett csak oda.
Soha nem gondoltam volna, hogy két megyeszékhely között egy hétig tart egy levélnek odaérnie, de lényeg a lényeg: megkapta Rita a képeslapom. Tőle lopiztam a képet, mert az övé jobb:


Úgy jártam, hogy kettőt hímeztem: az első Rico mintácska nem fért bele az ovális keretbe, majd megmutatom, valahogy el fogom készíteni. Így Rita a második kakaskát kapta kézhez. Ha elkeveredett volna a postán, ment volna utána a másik! :o)

És hogy milyen az élet: nemrég nyertem Ritától egy kedves kis csomagot és most picit meghálálhattam, legalábbis reménykedem benne.

Köszönet jár Barbinak a játékmesteri munkálatokért!

Meg kell mutatnom Nektek Anyu tojásfáját is és egy kis ízelítőt abból a hangulatból, amit Húsvétkor varázsolt nekünk:


A legnagyobb hírt hagytam a végére, ami tulajdonképpen az idei Húsvétunk lényege volt: Öcsém jelentett be egy jó hírt, amit nekem csak sejtetnem szabad :o)


Ugye nem árultam el sokat?! :o)

4 comments:

Tüzes Beáta said...

A képeslap amit kaptál nagyon szép és ízléses. Amit küldtél szintén! Mennyi gyönyörű munka!
Anyukád húsvéti hangulata mesebeli!

Palkó said...

Egyre jobban sajnálom, hogy nem mertem belevágni az idei képelap-csere-berébe... Annyira szép lapok készültek!!!
Ügyesek vagytok nagyon!
Szép hétvégét kívánok!

Vera said...

A képeslapos cserebere, nagyon jól sikerült...Igazán gyögyörű képeslapok cseréltek gazdát. Ez a kakas fantasztikus jó .
A húsvéti díszek is szépek...
nekem eddig szerencsém volt a postával... talán egyszer nem is ért oda, vagy nem írt vissza aki kapta, de feladás után másnapra mindig célba ér a küldemény...akár levél, akár csomag formában...
Szép hétvégét!

Leki-Rita said...

Nagyon szépen köszönöm ezt az aranyos kakaskát és könyvjelzőt ♥!
Nagymamám karácsonykor és húsvétkor mindig fatörzs tortát sütött...