Sunday, October 12, 2014

+16. hét :o)

2014.10.06 hétfő #206
- Találkoztam Anyunál egy régi szomszédasszonyunkkal, úgy megörültünk egymásnak!
- Beugrottam a fonalboltba az MS-tökös cicushoz hiányzó két Venus-ért, aprót körülnéztem...ez mindig csemege!

2014.10.07 kedd #207
- Először lubickoltam fürdőbombával, most próbáltam ki azt a kamillásat, amit a Szüreti Napokon vettem. Ott csak 300 volt, a Yamuna oldalán viszont 495-ért látom???


Ez a teniszlabda méretű golyócska egy speciális fürdősó, amiben kamillavirág és annak olajai vannak. Állítólag méregtelenít is, de mindenképp jó hatással van az ember hangulatára ennek a kedves kis gyógynövénynek az az isteni illata. Izgi volt, amikor pezsegni kezdett, egy gombóc = 1 fürdő. Egyáltalán nem szárít, fürdés után sokáig olyan érzésem volt, mintha testápolóztam volna. A tudományos magyarázata: "a só a bőr külső rétegénél megköti a vizet, ráadásul a fürdőbomba olajaival még táplálja is azt".
Hú, ne hagyjátok ki! Legközelebbi Szüreti Napokon beszerzek megint néhányat. Addigra majd megérdemlem! :o)

2014.10.08 szerda #206
Gyönyörű tököcskét kaptam a kolléganőmtől, nem is fogunk sokat várni a farigcsálással, csak kell valami vidám sablont találni hozzá.
A tökbelső meg megy a kertbe, hogy elvesse magát jövőre :o)


2014.10.09 csütörtök #207
- A nap fénypontja egyértelműen az volt, hogy ebédidőben odaugrott hozzám a Párom és együtt elropogtattunk egy-egy almát.
Mindig tudja, mikor van rá a legnagyobb szükségem!
- egy, már éppen időszerű frizurázkodás - imádom a fodrásznőm kedves természetét, mindig felvidít!

2014.10.10 péntek #208
Olyan helyes dekorációt láttam a fodrászatban, hogy vettem hozzávalókat:


2014.10.11 szombat #209
A kertészetben kezdtük a napot, árvácskáért mentünk meg geotextilért. Ilyen bejárat várja a vásárlókat:


Az az árvácska-krizantém látvány, ami ott fogadott...szegény Laci, megint mennyit várt rám a kocsiban!
Idén ez a fajta fogott meg a leginkább. Azok a finom színátmenetek...a lehelletnyi szirmocskák...a kis sárga cirmos közepük...muszály csak nézni és nézni, nem betelni vele! :o)


2014.10.12 vasárnap #210
- Elmentem választani - ha már egyszer lehetőségünk van a "beleszólásra", hát éljünk vele, nem?!
- Azt olvastam a Ridikülben, hogy ma van a Stresszoldó kiáltás nemzetközi világnapja - micsoda fura világnapok!
A sikoltással vagy az üvöltéssel (már aki tud) ugyanis kimegy az emberből a feszültség.
- És egy stresszoldó családi ebéd...mennyire fontos!

Legyen vidám és könnyű a jövő hetetek!

7 comments:

Monika said...

árvácskát nekem is kéne vennem....
Engem is frizurázkodott a lányom.) Édes!
Almát ropogtatni SZUPER!!!!Nagyon figyelmes férjed van!

Edit said...

Jucus!
Fürdőbombát te is könnyedén tudsz gyártani, egyszer már írtam róla a blogomban. A receptet a neten találtam, többször készítettem már, nekem nagyon bejön. :)
http://kiflieslevendula.blogspot.hu/2012/06/furdogolyo-hazilag.html

A tököcskéhez is láttam egy klassz, de nem könnyű mintát:
http://otletes.blogspot.hu/2014/10/tok-tunder-mintaval.html

Legyen szép a következő heted! :)

Unknown said...

Érdekes, engem is feltölt a fodrász jókedélye!
Kedves volt a beszámoló, amit fényképekkel illusztráltál.

Palkó said...

Köszönöm ezt a sok szép képet, ismét jó volt nézelődni Nálad! :)
Az almaropogtatós páros gondolata pedig megmelengette a szívem... :)
Szívből kívánom, hogy örökre így maradjon a kettőtök kapcsolata!

Vera said...

Én is itt voltam ám... csak nem irtam... mert mindig el vagyok maradva...Olvaslak itt vagyok..köszi a beszámolót... Szép hetet!

Andulka said...

:-) Klasszak a bejegyzések és a fotók is!

Palkó said...

Most jöttem rá, hogy miért van hiányérzetem...
Hol van az én mindenheti pozitív életérzést sugárzó betevő blogbejegyzésem? ill. a Tiéd...???
Csak nincs valami baj???????