Friday, July 15, 2011

Díjak

Nekem azért mindig meglepetés és jó érzés, ha egy díjjal tisztel meg valaki, ez olyan egy kedves dolog és valahogy inspirálja az embert, hogy talán van értelme a keze munkájának és ha azt meg is mutatja, ezzel ösztönöz másokat is. Három díjat kaptam a közelmúltban, kérlek nézzétek el nekem, ha nem azonnal reagáltam rájuk; de ami késik, nem múlik!:o)

A legfrissebb díjam Andulka-Anditól kaptam. Andi olyan kedves volt, annak ellenére, hogy még meg sem tudtam köszönni neki az egyik díjat, már itt is a másik.


Ennek a játéknak az a szabálya, hogy 10 olyan blognak ill. blogolónak kell továbbadni, akit felfedeztem, vagy újra felfedeztem. Ez nagyon nehéz, mert a végtelenségig tudnám sorolni a jobbnál jobb blogokat, a következőket tudnám most kiemelni, örülnék, ha elfogadnátok az én díjazásom: Éva, Jutka, Zsófi, m, Betti, Edit, Judit, Dominika, Mammka és Csipkebogyó. A következő játékra szintén Titeket hívnálak, ha van kedvetek és időtök rá.

A Kreatív Blogoló díjat szintén Andinak köszönhetem:



Itt pedig 10 olyan dolgot kell felsoroni, amit nagyon szeretek:o) Olyan szempontból nehéz a feladat, hogy mi újat is tudnék még mondani magamról:o)
1. Természetesen a családomat - ilyen háttér nélkül nehéz volna nap mint nap "harcba szállni":o)
2. A kézimunka nálam is örök! Elsősorban az x-szemezés, emellett mikor mi érdekel. Most épp a horgolás, de van, hogy a kötés. Nagyon érdekel a hajócsipke is!
3. A másik örök az olvasás! Ha nincs megkezdett könyvem, nem érzem jól magam:o)
4. Szeretem az őszt, meglehet azért, mert októberben születtem. Szerintem az az Adventi időszak valami varázsos!
5. Egyre inkább szeretem a csendet, kedvenc "zajaim" a rigófütty és a tücsök ciripelés.
6. Szeretem a Szellemekkel Suttogó - sorozatot. Kellőképpen izgi, kellőképpen érzelmes és az a környezet, amiben forgatják, szuper!
7. Én is szeretek a neten szörfözni, ha van rá időm és gyűjteni a sok jó ötletet. Már egy jó képtől is jobb az ember kedve.
8. Szeretem a tiszta, friss levegót, jó illatot/illatokat.
9. Szeretek emlékezni, igazi védett gyerekkort köszönhetek a szüleimnek.
10. Imádom a málnát, talán a kedvenc gyümölcsöm...de úgy ám, hogy bokorról szedegetni és azonnal a szájamba rakni!:o)

Az alábbi kedves díjat pedig Évának szeretném nagyon megköszönni.


8 comments:

Edit said...

Koszonom szepen Jucus hogy gondoltal ram! :)

Mammka said...

Nagyon kedves vagy!!!!Köszönöm szépen!♥
Ez most tetszik,mert :"10 olyan blognak ill. blogolónak kell továbbadni, akit felfedeztem, vagy újra felfedeztem."
Összehalászom őket.:)
Puszillak!♥

iluj said...

Szia, köszönöm a díjat.

m said...

Kedves Jucus, először is gratu a díjgyűjteményedhez :)))
aztán pedig nagyon köszönöm h ebbe a szép mezőnybe én is bekerülhettem :)
Nagyon jól esik, köszönöm! Szép hétvégét! Merci

Judit said...

köszönöm, hogy gondoltál rám! :D

Dominika said...

Köszi szépen a díjat.

Erdős Éva said...

Kedves Jucus!
Nagyon szépen köszönöm a díjat, örülök, hogy én is eszedbe jutottam!
Szeretettel: Éva

Zsófi said...

Kedves Jucus! Köszönöm szépen:)