Tuesday, September 15, 2009

Margaret Mitchell - Elfújta a szél

myspace layouts



Végre végigolvastam az Elfújta a szél című könyvet, nekem ez az olvasmány eddig kimaradt és most erről szólt a fél nyaram. Amikor Anyuéknál ráakadtam a polcon egy jó régi példányra (képzeljétek, még 1976-ban adták ki Bukarestben és ennyi van az árához írva: 300,- ), gondoltam, itt az ideje. Anyu férje csak annyit mondott: "Nem fogod tudni letenni!" Így is lett!

Mivel nem ismertem a történetet, abból indultam ki, hogy ez egy happy end-el végződő szerelmi történet. Tévében láttam párszor, de sosem volt türelmem végignézni, mert egy elég hosszú film.

Végig azon kínlódtam, hogy hát hiszen én nem tudom megkedvelni a főhős-/öket! Scarlettről csak csupa negatív jelző jut eszembe: hiú, számító, hideg érdekember, aki a gyerekeivel mit sem törődik. A karakterét igazán eltalálta az írónő, 1-2 ilyen emberrel hozott már össze a sors.
A másik főhős, Ashley - nekem egy szánalmas gyenge férfialak csupa női tulajdonsággal, egyedül a becsületességét értékelem.
Számomra a könyv főhőse Melanie volt, ő egy igazán nemeslelkű asszony, aki tele van jósággal és szeretettel és aki szinte "gerince" a családnak.



A történet hátteréről csak annyit, hogy az amerikai polgárháború, Észak Dél elleni harca idején játszódik. Amennyire a gimiből emlékeztem rá, a négerek felszabadításáért robbant ki a háború, de ahogy utánaolvastam, több gazdasági és politikai oka is volt.

Most persze majd jön a könyv-film összehasonlítás, mert már letöltöttük azt is:o)
Azt olvastam, elnyerte a legrangosabb amerikai irodalmi kitüntetést, a Pulitzer-díjat, úgyhogy azt hiszem okkal ajánlom!

7 comments:

Dóra said...

Állítólag nagyon jó az is, amit a hogyan készült az Elfújta a szél-ben mutatnak! pl, hogy Ashley-t miért egy laza 40 éves színész játsza stb.

Anonymous said...

Na, itt vagyok, gond nélkül tudtam bejutni. Tündér vagy!

Tetszik az őszi ruhácska, ügyi vagy.

A könyvet én is olvastam már jó régen, a filmet is láttam , az nem tetszett annyira , mint a könyv.
Egyébként valaki megírta a regény folytatását is ,az is érdekes volt.Persze ezek az utólag írt könyvek azért nem olyanok, mintha tényleg az eredeti író írta volna, de emlékeimben úgy él , hogy az is tetszett.

Jucus said...

Na. Akkor örülök!:o)
Dóránál olvastam a könyv folytatásáról, azt hiszem, azt kihagyom. Most jön a film...majd ha lesz hozzá hangulatom!:o)

Abile said...

De régen olvastam már ezt a könyvet... lehet, hogy újra kézbe kellene vennem?? Jaaaaj, de annyi mindent szeretnék még... csak az időt lehetne egy kicsit megnyújtani. Mondjuk egy nap állhatna 48 órából is! :o)

Anonymous said...

:))) Én is most vettem ki a könyvtárból! De már 3 hete tartigálom. Még én se olvastam, sőt a filmet sem láttam én sem. Valahogy ugyanazok az érzéseim mint neked.... Tartok tőle, hogy nem fog tetszeni, ugyanakkor kíváncsi is vagyok...

Dorka said...

Nagyon klassz könyv, de a film csak "vázlat" a könyvhöz képest. Ha majd megnézted, majd rájössz mire is gondolok. De nagyon meglepődtem, hogy Ashley becsületességét említetted. Scarlett élete többek között azért ment rossz irányba, mert Ashley nős emberként évekig bolondította. Ezt Scarlett a regény végén, mikor Melanie meghal, Ashley szemére veti.
Nekem ez a könyv nagyon tetszett, sokat gondolkodtam azon mi lett volna, ha...

Jucus said...

Szia, Dorka, köszi a véleményed!
Én úgy gondolom, inkább Scarlett lovallta bele magát az Ashley-vel való képzelt szerelembe. Ashley, azzal, hogy nőül vette Melaniet, szerintem egyértelműen jelezte, hogy más nőt "óhajt" élete párjának. Csak azt veszi nőül egy férfi, akit szeret, nem? Vagy én gondolkozom konzervatívan? Én nem éreztem úgy, hogy hitegette volna Scarlettet és végig hű maradt a feleségéhez (a hűség mibenlétéről persze lehet vitatkozni), igyekezett távol tartani magát Scarlett-től.Én ezért tartom becsületesnek.