Syrie James - Jane Austen naplója

Így még egy olvasmányommal sem jártam! Nem fogok áradozni erről a könyvről, mert tökéletesen becsapottnak érzem magam!

Elolvas a ember egy könyvet azzal a célzattal, hogy milyen jó lesz megismerni egy írónő könyveinek hátterét a naplóján és az életén keresztül, mielőtt belemélyedne a regényeibe és tessék...

Amikor elolvastam a szerző utószavát (aki szándékozik elolvasni a könyvet, most nehogy elolvassa ezt a részt!) nem is tudtam, hogy most a földhöz vágjam mérgemben a könyvet vagy nevessek magamon, hogy volt olyan rafinált ez az írónő és sikerült "megvezetnie"! Mégiscsak azt hiszem, hogy egy szemtelen médiafogás az írónő részéről mind a könyv címe, mind pedig a hátoldalon olvasható ismertető. Elolvastam hát mégegyszer, hátha találok valami kétértelműt, de nem:

"Szép számú szóbeszéd kering egy titokzatos úriemberről, aki állítólag Jane életének szerelme volt. Talán most feltárul az igazság...
Mi volt Jane Austen titka? Elegendő volt pusztán az istenáldotta tethetség, a sorstól kapott rendkívüli érzék az iróniához, hogy a sokgyerekes angol vidéki lelkész vénkisasszony lányának sercegő lúdtolla alatt olyan fordulatos regények szülessenek, amelyek ma is világszerte a sikerlisták éllovasai, s amelyeket révült boldogsággal bámulunk, ha filmvászonra vagy éppen televízisós képernyőre kerülnek?
Hogyan tudhatott egy nő - akinek alig volt módja valóságos élményeket gyűjteni - olyan életteli figurákat teremteni, akikre mindmáig úgy gondolunk, mint közeli ismerőseinkre? S főként: hogyan tudhatott akkora beleérzéssel írni a szerelemről, ahogyan tette, hiszen e téren végképp nem volt tapasztalata? Nos, az utóbbi kérdésre ad választ kitűnő regényében a sikeres amerikai író, Syrie James, aki felhsználja, hogy Jane Austen életrajzából hiányzik valami, mégpedig életének egy olyan szakasza, amelynek minden dokumentumát gondosan eltűntették a családtagok. Ebben az időszakban az élet megajándékozza Austen kisasszonyt egy csodálatos, lobogóan szenvedélyes szerelemmel. Ennek hol vidám, hogy fájdalmas, bonyodalmakban bővelkedő történetét hagyja az utókorra egyik bátyja padlásán, egy vén tengerészládába elrejtett, s a közelmúltban megtalált emlékirataiban Jane Austen. A tetőt javító munkások fedezték fel a kéziratokkal telepakolt ládát. Az alján valami oda nem illő lapult: aprócska bársonytokban egy finom mívű rubinköves arangyűrű..."

Hogy jót is írjak róla, egyébként élvezetes és fordulatos olvasmány, teljesen megfelel a bennem élő Jane Austen - i stílusnak, mégis dühös vagyok, hogy szándékosan megtévesztettek.
Ha az volt az író célja, hogy "gondolkodjunk" a témakörben, akkor azt elérte.

Szándékosan írtam a könyvről ilyen titokzatosan, nehogy lelőjem a "poént" azoknak, akik elolvassák majd. Őszintén kíváncsi lennék mások véleményére is!