Tuesday, November 25, 2008

Patchwork csodák

Ma egy élménnyel gazdagabban értem haza!
A Szekszárdkörnyéki Foltvarró Egyesület hagyományos adventi kiállításának megnyitóján voltam, mindig várom ezt az alkalmat! Lassan kinövi a megszaporodott nézőközönség a műv.ház márványtermét - annyira jó volt látni, hogy milyen sok az érdeklődő! A Tolnai Népújság főszerkesztője mondott egy helyes kis beszédet, a Gemenc Tánccsoport Egyesület fiatal latin táncosai adtak elő pár táncot és még a Csello Kvartett is játszott! Egyre színvonalasabb megnyitókat tartanak a foltosaink. "Rongyhegesztők" - így (is) hívják magukat:o) Íme néhány kedvencem és itt pedig megtalálhatjátok a sok - sok képet, amit Nektek is készítettem!





Ez a foltos réni meg az angyalka pl. a Tilda figurákra emlékeztetett.











Érdekes volt az is, hogy ami nekünk, böködőknek az RR, azt a foltosok is kitalálták, a szekszárdiak Guruló Orsónak nevezték el. Hárman készítenek egy munkát, fogtok ilyen képet találni a fotók közt. 3 név szerepel a kép mellett, mindig az 1. készíti a munka közepét és így tovább kifelé haladva.









Nagyon szimpatikus dolognak tartottam azt is, hogy az egyesület minden évben támogatásra fordítja a tombolából befolyó összeget. Idén is sérült gyerekeket támogattak, akik egy pici műsorral hálálták meg a segítséget - megható volt!

Akinek esetleg elérhető, még megnézheti a kiállítást december 13 - ig Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Házban.
Én a következőn is ott leszek!:o)

5 comments:

Ayla said...

Biztosan nagyon szép dolgok voltak a kiállításon. Sajnos nálunk semmi ilyesmi nincsen, pedig én is szivesen megnéznék egy ilyan kiállítást:-((

Jucus said...

Örülök, hogy a Szekszárd környékiek ilyen aktívak, mert így biztosan lehet számítani minden évben erre a kiállításra.

Anita said...

De jó, hogy megosztottad velünk ezeket a képet! És még élőben milyen szépek lehettek ezek a művek. :-) Ez a guruló orsó is nagyon tetszik.

Jucus said...

Örülök, hogy Nektek is tetszenek a fotók!

Luna (V.Fiona) said...

Hát ezek nagyon szépek! AZ angyalka föleg csúcs. Annyira meleg hangulata van!