Tuesday, October 7, 2008

P.S.I Love You


Egy olyan jó könyvet olvastam ki tegnap! Tényleg alig bírtam letenni és alig vártam, hogy folytathassam és kár, hogy vége!:o)

Itt, a neten hallottam először erről az írónőről és inkább egy másik könyvét, az Ahol a szivárvány véget ér címűt emlegették. Ezért is mentem be a boltba. Aztán mikor megláttam, hogy ez a könyv mintha egy netes csevegés leírása lenne - ettől persze nem biztos, hogy nem jó - mégis inkább a másik könyvét vettem meg Cecelia Ahernnek. Mondjuk a címe nem vonzott és a külső borítója sem, ami viszont igen, hogy az állt rajta: nemzetközi bestseller.

A könyv a fiatal írónő első regénye, nagy sikert aratott hazájában, Írországban, aztán lett több európai országban és az USA - ban is bestseller.(A könyvnek még tegnap meglett a szomorú aktualitása is, de erről inkább nem.)

Röviden a fülszövegből - hogy túl sokat azért ne áruljak el:
"Holly összetörten, magába roskadva él férje halála óta, sokszor ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az ágyból és ennivalót készítsen magának. Úgy érzi, élete értelmetlen Gerry nélkül. Azonban egy nap minden megváltozik, amikor egy csomagot kap, benne több borítékkal. Holly ezentúl izgatottan várja minden hónap első napját, ui. akkor bonthatja fel az újabb borítékot és olvashatja el Gerry soron következő üzenetét - a feladatot az előtte álló hónapra. A feladatok teljesítésével Holly lassan újra megtalálja az utat az élethez. Visszatalál családjához, régi barátaihoz, új barátságokat köt. Dolgozni kezd, és életében először élvezi a munkáját (ilyen is van?! - saját megjegyzés), majd végül megnyitja szívét egy új szerelem lehetősége előtt.(Ne aggódjatok, nem csöpögős!:o) - ez is saját megjegyzés.) Holly újra megtanul élni."

A regényből filmet is forgattak, biztos sokan láttátok is már, P.S. I Love You címmel. A főszereplők Hilary Swank és Gerard Butler. Én még nem láttam a filmet, de most majd az első adandó alkalommal ki fogom kölcsönözni és megnézni. Akkor majd arról is beszámolok, de a könyvet máris bátran ajánlom mindenkinek!

15 comments:

enigma said...

köszi, őszi szünetben el is olvasom :)

Jucus said...

Szívesen, szerintem szuper és azt írják a Multin a lányok, hogy a film is legalább ilyen jó, mint a könyv.

Christine said...

Nemcsak hogy jó, a film szuper!!!
Sajna én a filmet láttam előbb, bár a könyv is már megvan - párom 2-3 oldal után letette, mert hogy nem olyan jó, mint a film...:) Majd meglátjuk:)
Mindenképpen nézd meg a filmet!

Jucus said...

Kíváncivá tettetek, már láttam is a kölcsönzőben, csak épp kiadták.

Jucus said...

Kí-ván-csi-vááá:o)

Luna (V.Fiona) said...

Én is kíváncsi lettem. :)))
És hol játszodik? Írországban?
Amúgy még nem láttam olyat, hogy egy film jobb mint a köny. Ez is felketette az érdeklődésem.
Jó, hogy ilyen sokat olvasol. ;)

Jucus said...

Megfogtál a kérdéseddel, mert most elgondolkodtam, hol is játszódik!:o) Pedig most olvastam.Úgy vettem ki és -emlékszem, Írországban.

BealFairst said...

A konyv szereploi Dublin-iak...a konyv iroja pedig a lemondott Ir elnok - Bertie Ahern egyik lanya.....

Jucus said...

Viktória, örülök, hogy megtaláltál és köszönöm a háttérinformációkat!

helen said...

Láttam a filmet. Néhol morbid, de a témát, a fájdalmat nagyon jól dolgozták fel!
Könyvben még nem olvastam.

Egyébként párom nehezen viselte. Én még egyszer megnéztem, egyedül :)

Jucus said...

Köszi, Helen a hozzászólást, ma szándékozom kikölcsönözni a filmet - remélem bent lesz éppen.

Dora said...

Jucus, annyira örülök, hogy mindig raksz fel könyveket, nagyon olvasó voltam régen, most meg szinte soha... Úgyhogy elmentem, megvettem ezt a könyvet! Állati jó volt! Én sem birtam letenni, 2 kisgyerek mellett másfél nap alatt kiolvastam :-D
Aztán megnéztem a filmet. Szerintem 50x jobb a könyv, de tudom, hogy filmben bizonyos részeknek ki kell maradnia. Viszont átirták rendesen. Mármint természtesen a fő vonal megmaradt, dehát nekem nagyon hiányzott, hogy a könyvben a testvéri szeretet, és megismerés is átalakul, megtanulják szeretni egymás a bajaik következtében.
De jó volt a film ettől függetlenül, ha nincs könyv, akkor tuti nagyon nagyon tetszett volna. Igy inkább a könyvre szavazok ;)

Jucus said...

Dóra, én meg örülök, hogy érdekel, amiket olvasok! Most Cecelia Ahern Ahol a szivárvány véget ér címűjét olvasom, de ez is szuper! Majd írni fogok erről is!

Luna (V.Fiona) said...

Sikerült megnézni végül a filmet?

Christine said...

A film egyébként teljesen más, mint a könyv, de nekem ettől függetlenül mindkettő tetszett. De máskor először olvasok, és csak utána mozizok:)
Egyébként egy blogon olvastam, hogy a harmadik magyarul kiadott könyve valahogy nem sikerült olyan jól...