Saturday, July 11, 2015

Összeállítások

A hímzések végleges kivitelezése megy nekem a legkevésbé...mindig sokáig tollászkodom, mire összeállítok valamit késszé...Félek belevágni az anyagba, ha, teszem azt, még egy picit le kell vágni belőle a végső kivitelezéshez, hiszen utána már nincs javítási lehetőség...elővenni a varrógépet ebben a falat lakásban, ahol sosincs talpalatnyi szabad hely...nem tudom, Ti hogy vagytok vele?! Aztán meg az izgalom! Szó szerint remeg a kezem, csak már hadd lássam készen. Hát ilyen vagyok én :o) Ma hős voltam! :o)

Nyugdíjba vonult az én kedves barátnőm, tanítóm, pártfogóm, neki készítettem el az egyik szivecskés RP-t:


Hirtelen jött az ötlet, így sikerült a keretezés. Egy kis antik arany keretbe tettem.
Úgy döntöttem, hogy a 6 RP-ből 3-at fogok magamnak megtartani és pont 3 embert szeretnék mostanában megajándékozni, ezeket nekik fogom megcsinálni.

És végre elindulhat a babaszobába a cicám is MrSame világra készülődő babájának, remélem valami szép készül majd belőle:


Olyan klassz újságot találtam ma és mivel rég vettem ilyesmit, a kosárba került. Igaz, hogy most a magam dolgát nehezítem vele, mert már betábláztam magam az évre, itt meg a sok helyes ötlet. Pár kép Nektek:


A bal oldali rece horgolásos kardi milyen jó lenne nyári estékre, amikor kéne valami kis lenge:


Itt is a baloldali...húúú, az nagyon tetszik! És a mintája sem olyan túl bonyolult:


Meg ezek a kis vidámságok:


Meg kell állapítsam: továbbra sem elég a 24 óra! :)

9 comments:

Palkó said...

Én pontosan ugyanúgy vagyok, mint Te... sokáig ülök egy-egy kész hímzés felett, aztán pedig hipp-hopp jön az ihlet :)
Szuperszép lett a képecske, biztos nagyon fog örülni a megajándékozott!
Horgolni is jó lenne, de a 24 óra tényleg nagyon kevés... :)))

Andulka said...

Hát igen, befejezni a legnehezebb... De nagyon jól megoldottad!!

Azok a horgolt ruhák!!! Szuper mindegyik, nekem a virágos felső a kedvencem.

A macsek is nagyon édes lett!

Erika said...

Én sem szeretem a befejező procedúrát...most is van készen legalább 4-5 minta. Várnak türelmesen a sorukra :)
Nagyon szép lett az RP szívecskéd, biztosan szeretni fogja a megajándékozott.

Jucus said...

Akkor örülök, hogy nem csak én vagyok így ezzel! :o)

agnesordog said...

Nagyon tetszik a szívecskéd végső formája , szerintem nagy sikert aratsz velük a barátnőid körében ! A cicus is nagyon bájos, már sok kész darab várja Melindánál is a végső formába öntést. Egyébként nálam is az a legnehezebb rész, mert az már nem hímzés, az már egész más látásmódot, és sok szerszámot igénylő feladat, és a feladaton van a hangsúly -- már nem élvezet, mint a hímzés .
És tényleg nem elég a 24 óra :-(
Szép vasárnapot !

JuciKa said...

Csuda klassz lenne, ha mi csak hímeznénk és horgolnánk valami jó tündér reggelre összeállítaná az elképzeléseinknek megfelelően :) Kézremegés nekem olyan ismerős érzés. Cica-mica méltó társakra talál, nagyon tetszik.
Szép hétvégét!

Cat said...

Pont ugyan ilyen érzésekkel vagyok én is a befejezéseknél. Jó tudni, hogy nem csak én kotlok olyan sokat egy-egy hímzés végleges formába öntésén. :-)
Nagyon szép lett az RP szíved, tuti siker lesz! :-)
A cica is cuki lett. :-)

unikat said...

Dettó!
Én is. Képes vagyok egy csipkén és farkasfogon is napokig vekengeni, hogy melyik illik jobban a mintához, s igen a mindent előpakolás is visszatartó erő nálam is.
Szép lett a RP keretezésed! :-)

Vera said...

Nagyon szép befejezés!Nálam is mindig gondot okoz a végleges forma.. hogy mi és hogy... Ez a keret olyan "régies" benyomást kelt!Láttam ahogy feltetted... de valahogy el vagyok maradva a megjegyzésekkel...
Kerted is gyönyörű... jó látni...